A középkategóriás sportmotorok szegmense most aktívabb, mint valaha, és a két modell, ami a legtöbb érdeklődést keltette mostanában, a Ducati Panigale V2 és az új Yamaha R9. Papíron hasonló koncepciókat képviselnek: sportmotorok, amelyek megpróbálják ötvözni a versenypályához méltó teljesítményt a mindennapi használatra alkalmas kényelemmel. Azonban amint rájuk ülünk és megkezdjük a kilométerek gyűjtését, a különbségek sokkal nyilvánvalóbbá válnak, mint elsőre hinnénk.
A Ducati úgy tervezte meg a Panigale V2-t, mint egy igazi sportgépet, amely hűen tükrözi a versenyzésben gyökerező hagyományaikat. A dizájn, a technikai konfiguráció és a karakter mind arra koncentrál, hogy mindig sportos élményt nyújtson, de ne legyen annyira extrém vagy radikális, mint a Panigale V4. A L-típusú kéthengeres motor ennek a motornak a lényege, kompakt kialakítása lehetővé teszi az extrém könnyű monocoque vázat. Ezzel szemben a Yamaha betölti azt az űrt a piacon, ami az R6 eltűnésével keletkezett. Az R9 azokra céloz, akik egy olyan sportmotort keresnek, amely az úton is hasznosítható. Háromhengeres motorja egy jól ismert és megbízható erőforrás, közvetlenül az MT-09-ből örökölve, de most egy radikálisabb megközelítésre lett átültetve, a sokoldalúság elvesztése nélkül.
Az első nagy különbség a motorok megközelítésében van. A Ducati maradt a már ismert V2-nél a korábbi Panigale V2-ből, bár itt némi módosításon esett át, hogy megfeleljen az új Euro 5+ szabványoknak. E korlátozások ellenére a motor megtartja karakterét, és kiváló teljesítményt nyújt. Azonban meglepően kis motorfék-retenciót biztosít még a legmagasabb beállítással is, ami befolyásolhatja a kanyarok bejáratát, ha nem kezelik jól a sebességváltást. Ezzel szemben a Yamaha az MT-09 bikahengeresére támaszkodik, egy motor, mely simaságával és már az alacsony fordulatoktól kezdve erőteljes reakcióival tűnik ki. 6000 fordulat/percig az R9 motorja nagyobb tolóerőt nyújt, mint a Panigale V2, bár innen kezdve a különbségek csökkennek, és mindkét motor találkozik bizonyos végső nyúlás hiányával, a Euro 5+ szabályozás korlátozásai miatt.
A gázreakciók különbségében is egyértelmű különbség van. A Yamaha háromhengerese azonnal reagál, és közvetlen kapcsolat érzését kelti a hátsó kerékkel. Ez nemcsak a gáznyitás feletti jobb kontrollt segíti, hanem az adagolást is megkönnyíti olyan helyzetekben, ahol a tapadás nem optimális. A Ducati V2, bár fokozatos és hatékony, egy kis előnyt igényel, mielőtt minden nyomatékát leadná, ami arra kényszeríti a pilótát, hogy inkább előre tervezze meg a gázkezelést.