Honda VFR800X Crossrunner 2011

Nehéz elhinni, hogy az első találkozásom a Honda Crossrunnerrel már 14 éve volt. 2011 áprilisában Mallorcára érkeztem, vegyes elvárásokkal. Az első sajtófotók szkeptikussá tettek – a papíron kicsit esetlen és nehézkes volt az új Honda-koncepció. De mint az életben annyiszor: az első benyomás csal. Amikor a bázisunk parkolójában megláttam a motort a mediterrán reggeli napfényben, már másként festett a dolog. Karcsúbb, kecsesebb, harmonikusabb volt. Csak elölről nézve maradt szokatlan az optika – annak az ára, hogy a tervezők egy igazi V4-es motort építettek ebbe az újszerű crossover-koncepcióba.

Honda akkor egy pragmatikus megközelítést választott. Semmi marketinghízelgés, semmilyen legendás modellhistória, amire hivatkozni lehetett volna – csupán a tárgyilagos piackutatás eredménye. Egy motor kellett, amely sokféle feladatot ellát egyszerre. Egy mindenes azoknak, akik nem élvezhetik azt a luxust, hogy minden alkalomra külön motort vegyenek elő a garázsból. Ez az őszinteség már akkor is lenyűgözött.

Ami viszont nemcsak lenyűgözött, hanem egyenesen meglepett, az a motor volt. Ez a papíron 102 lóerővel nem túl látványos V4-es azonnali érzelmi csúcspontként bizonyult Mallorca kanyargós útjain. Lélegzetelállítóan bőgött a hegyláncok között, egy fordulatszám-tartománnyal, ami egészen alulról egészen 12.000 percenkénti fordulatig terjedt. Egy olyan kategóriában, ahol túlnyomórészt egyhengeres vagy kéthengeres motorokkal találkozni, ez a kifinomult négyhengeres teljesen kiemelkedett – a legjobb értelemben.

Ami ebből a tesztből máig megmaradt bennem, az a motor figyelemre méltó egyensúlya. A Honda mérnökei akkoriban 120 szélcsatorna-tesztet hajtottak végre és rengeteg fejlesztési órát fordítottak a futómű és az ergonómia hangolására. Az eredmény meggyőző volt: A Crossrunner se nem billegős, se nem nehézkes, hanem pontosan abban az arany középútban van, ami bizalmat ad és a tapasztalt pilótákat is gyorssá teszi.

Akkoriban órákon át jártuk Mallorca változatos útjait – szűk falvakon át, kanyargós hegyi utakon, a part mentén. Mindenhol magabiztos benyomást hagyott a Crossrunner. Az ABS-szel kombinált fékrendszer, az európai viszonyokra jól hangolt felfüggesztés, a kezelhető üléspozíció – mindez azt az érzést nyújtotta, hogy egy átgondolt, kiegyensúlyozott motort vezetünk. Nem látványos, de szilárd és minden helyzetben megbízható.

Természetesen kritikák is akadtak: A fordulatszámmérő napsütésben nehezen olvasható volt, a hátsó rugó előfeszítése csak bonyolultan állítható egy kampókulccsal, és hosszabb utak után érezhetővé vált a kissé szűk térdszög. De ezek a kis dolgok sem tudták elrontani a pozitív összképet: A Honda egy sokoldalú mindenes motort hozott létre, amely ügyesen foglalta el a helyét a sport, túra és mindennapi használat között.

Miután nemrég újra rábukkantam a régi mallorcai tesztem fotóira, elgondolkodtam: Mi lett valójában a Crossrunnerrel? Hogyan teljesített az évek során? Hogy választ találjak, mélyen belemerültem az online közösségünkbe – és meglepett, hogy mennyi hűséges rajongója van ennek a nem eléggé megítélt motornak a mai napig.

A hozzászólásokon keresztül húzódó konszenzus az első generáció (2011-2014) állandóságát emeli ki. "A Crossrunnerem most már 120.000 km-t futott, és még mindig úgy megy, mint az első napon" - írja egy tulajdonos a 1000PS fórumán. A V4-es motor szinte elpusztíthatatlannak tűnik, ami a bevált VFR800 származásának fényében nem is meglepő. A motorkárok gyakorlatilag ismeretlenek, feltéve, hogy betartják az előírt karbantartási intervallumokat.

Érdekes, hogy sok tulajdonos hosszú időn keresztül megtartotta Crossrunnerét – ami jelzi, hogy a koncepció valóban bevált. Ez a sokoldalúság, párosítva a közmondásos Honda-megbízhatósággal, hűséges rajongótábort szerzett a modellnek.

A 2015-ben bevezetett facelift (gyakran második generációként emlegetik) néhány jelentős fejlesztést hozott: több teljesítményt (129 helyett 102 LE), egy finomított futóművet, jobb ergonómiát és modernebb megjelenést. Sok közösségi tag ezt a frissítést sikeres evolúcióként látja, amely megőrizte az eredeti erősségeket és kiküszöbölte a gyengeségeket.

A gyengeségekről szólva: Milyen problémák merültek fel a 14 év gyakorlati használat során? A különböző fórumok és szakértői jelentések konszenzusa általában pozitív képet fest, de felfed néhány tipikus gyenge pontot is, amelyeket a leendő használt vásárlóknak ismerniük kellene.

Az első generációnál (2011-2014) a tulajdonosok időnként gondokat jeleznek a statorral, az áramellátásért felelős generátor részével kapcsolatban. Ennek korai jele a lassan gyengülő akkumulátor. A javítás nem túl bonyolult, de némi munkaórát igényel – és az első jelek megjelenésekor végre kell hajtani.

Egy másik sajátosság, amit akkoriban nem vettem észre, de a hosszú távú tulajdonosok gyakran említenek, a motor VTEC-rendszere. Ez körülbelül 7.000 ford./percnél vált át két szelepről hengerenként négy szelep működésére, ami érezhető teljesítménynövekedést eredményez. A mindennapi használatban néhány vezető ezt az átmenetet hirtelennek érzi. A közösségben különféle "lágyító" megoldások alakultak ki, az egyszerű befecskendezési beállításoktól a speciális térképekig.

A fékeket az első években gyakran kritizálták – nem a fékerő hiánya miatt, hanem a CBS (kombinált fékrendszer) összekapcsolás miatt, amit egyes vezetők túl dominánsnak éreztek. Honda a későbbi modellfrissítések során figyelembe vette ezt a visszajelzést, és finomabban hangolta a rendszert.

Ami a karbantartást illeti, a Crossrunner egy tipikus Honda-termék: megbízható, de néhány konstrukciós sajátossággal. A szelephézag-ellenőrzés minden 24.000 km-en időigényes és ezért viszonylag drága – de néhány tulajdonos a szelepek és szeleprések rendkívül hosszú élettartama miatt részben kihagyja vagy hosszabb intervallumok alatt végzi el.

Aki manapság használt Crossrunnert szeretne vásárolni, érdekes kínálattal találkozik. Az első generáció (2011-2014) mára megfizethető titkos tipp státuszt ért el. Jól karbantartott példányok 50.000-80.000 km-rel már körülbelül 5.000 eurótól elérhetők – vonzó ár egy ilyen sokoldalú és megbízható motorért. A második generáció (2015-től) jelentősen jobban tartja az értékét; itt az árak 7.500 eurótól indulnak, és a keveset futott újabb modellek esetén akár 10.000 euróig is felmehetnek.

Összességében a rendelkezésre állás jó. A hirdetéseket böngészve látható, hogy különösen a teljes karbantartási előélettel rendelkező, kevés előző tulajdonosú példányok gyakran gyorsan elkelnek.

Mire érdemes figyelni a vásárlás során? Az általános szempontok (karbantartási előélet, lánc, gumiabroncsok és fékek állapota) mellett van néhány modellspecifikus ellenőrzési pont is. Az első generációnál érdemes szemügyre venni a stator állapotát – legjobb, ha egy akkumulátortesztet végzünk járó motorral. A VTEC-rendszernél az egyenletes átmenetre körülbelül 7.000 ford./percnél kell figyelni.

Egy másik fontos szempont a hátsó lengéscsillapító ellenőrzése. Magasabb futásteljesítménynél olajszivárgás fordulhat elő. Az eredeti tesztben kritizált szűk térdszöget is mindenképpen érdemes egy hosszabb próbaúton tesztelni, különösen a magasabb vezetők számára okozhat nehézséget.

Ha ma, 14 évvel az első találkozásom után visszatekintek a Honda Crossrunnerre, lenyűgöz a Honda fejlesztőinek előrelátása. Ami akkoriban egy kicsit furcsa átmenetnek tűnt a már bevett kategóriák között, az mára jövőbemutatónak bizonyult. Ma már minden hengerűrtartományban megtalálhatók a "crossover" motorok – a Kawasaki Versys, a Yamaha Tracer-sorozat vagy a BMW F 900 XR alapvetően ugyanazt a koncepciót követi, amit a Honda a Crossrunnerrel teremtett meg.

Amitől a Honda még ma is különleges, az a karakteres V4-es motorja egy olyan járműosztályban, amelyet egyébként soros és V2-es motorok uralnak. Ez a motor olyan vezetési élményt nyújt, amit sok jelenlegi, hatékonyságra és kibocsátásra optimalizált modell már nem képes biztosítani.

Mai szemmel nézve a Crossrunnert azoknak ajánlanám, akik egy sokoldalú, megbízható motort keresnek a mindennapi használatra, anélkül, hogy le kellene mondaniuk a karakterről és az érzelmi vezetési élményről. Különösen a második generáció nyújt javított teljesítménnyel és finomított futóművel egy olyan átfogó csomagot, amely a jelenlegi modellekkel összehasonlítva sem szégyenkezhet.

A közösségi tapasztalatok lényegében megerősítik akkori értékelésem: A Crossrunner nem a szélsőséges motorosoknak készült – sem a versenypálya-rajongóknak, sem az offroad kalandoroknak. Ez egy motor a mindennapokra, a hétvégi túrákra, a poggyásszal történő nyaralásra. És pontosan ebben a sokoldalú felhasználási spektrumban bontakoztatja ki ma is az erősségeit.

Amikor visszagondolok a mallorcai tesztemre, különösen az a pillanat maradt meg bennem, amikor először hajtottam magas fordulatszámra a V4-est, és közben élveztem a futómű kezelhetőségét a szűk kanyarokban – ez a sportos meghajtás és a kényelmes, irányítható üléshelyzet közötti kontraszt adta a Crossrunner különleges varázsát. És ez a varázs úgy tűnik, a mai napig töretlen, ahogy azt a sok lelkes tulajdonos beszámolója is bizonyítja.

A Crossrunner talán sosem érte el az Africa Twin vagy a Fireblade kultikus státuszát. De bebizonyította azt, amit a Honda annak idején ígért: Egy megbízható, sokoldalú társ a mindennapokra – azzal az extra karakterrel, ami különbséget tesz egy egyszerű közlekedési eszköz és egy olyan motor között, amit még évek múlva is örömmel vezetünk.