Végre eloszlik a felhőtakaró Portimão felett egy kietlen kékké válva, és ezzel együtt a Speed Triple lelke is átalakul. Mint egy túl sokáig láncon tartott bestia, amely végre elszabadulhat, 183 féktelen lóerő katapultálja embert és gépet a most már száraz aszfalton. A Pirelli Supercorsa SC2 – eddig fel nem használt főszereplők ebben a drámában – gumiprofiljai belemarnak a felmelegedett aszfaltba, és brutális motorerőt kinetikus költeménnyé alakítanak. A célegyenes végén szembeszél süvít, mint egy dühös titán, lerántja a sisakot, húzza a vállakat, nyomja a mellkast, és megpróbálja lerántani a pilótát mechanikus lováról. Ez egy alapvető küzdelem, amelyben a természeti erők és az emberi alkotás ősrégi konfrontációjával találkozik.
A harminc perces körözés szubjektív örökkévalósággá nyúlik – egy erőpróba, ahol a hajtáslánc nyög a háromhengeres szív terhe alatt, és az emberi test a fizikai erők ellen lázad. Mégis, a Speed Triple most mutatja meg valódi személyiségét: Nyers ereje ellenére még mindig lenyűgözően jólnevelt lény. Amíg a nyaki izmok a menetszél ellen tiltakoznak, a test többi része harmonikus egységben marad a géppel. A fékezési zónákban – ezekben a kritikus pillanatokban, amikor az ember és a gép a legsebezhetőbb – az ergonómia tökéletes pozicionálást enged. A Brembo Stylema fékek horgonyai finoman, majd határozottan, mindig pontosan adagolva kapaszkodnak.
A mozgásszabadság a nyeregben – egy gyakran alábecsült privilégium a versenypályán – az mérnökök ajándékaként hat. Még Portimão trükkös íveiben, ahol a rossz testtartás azonnali büntetéssel jár, a Speed Triple megengedi a zökkenőmentes áthelyezést. A testfelső rész és a fej fordítása a kanyarok kijáratánál, ez a szertartásos pillantás a következő célpontra, szinte szent könnyedséggel történik.
Eközben a kipörgésgátló mint egy láthatatlan utas dolgozik, aki folyamatosan szorosan tartja a 128 newtonméter gyeplőjét. Figyelmeztető lámpájának űzhetetlen villogása nem a kudarc jele, hanem az éberségének látható megnyilvánulása. Az egykerekezés-kontroll, amit fiatalabb társak a szívderítő első kerék emelések kedvéért visszatekernek, számomra is tapasztalt pilótaként üdvös védőangyal marad. Ez a tisztelet elismerése az elemek – az erős szél, a brutális emelkedők és annak a pillanatnak a kiszámíthatatlan labilitása iránt, amikor egy 199 kilogrammos monstrum már csak egy kerékkel érinti a földet.
A nedves helyeken – ezekben az álomszigetekben a száradó aszfaltóceánban – az elektronikus Öhlins futómű bizonyítja igazi mesterségét. Úgy tűnik, hogy olvassa a felületet, mint vak a Braille-írást, minden tapadásárnyalatot érez, és megbízható visszajelzéssé alakít. Itt materializálódik a Speed Triple kettőssége: Klasszikus naked bike marad közúti DNS-sel, mégis olyan teljesítményt nyújt a versenypályán, ami tiszteletet vív ki. Nem tisztavér versenypálya-éhes, mint olasz és német riválisai, de nem is domesztikált mindennapi gép – ő a közép lírikusa, aki versét szelíd országúti kanyarokon és Portimão brutális aszfaltján egyaránt elmondja. A power-naked koncepció sokrétű értelmezése, amely nem abszolút dominanciára törekszik, hanem harmonikus egyensúlyra – ebben találja meg valódi mesterségét.